Sekrestye Színpad
Tartalom
Hivatalos
 
Média
 
Sekri Plusz
 
Nekünk írták blog

NAGYMAMA KARÁCSONYA

2011. december 11-ei előadás:

Kedves Társulat!

"Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." 1. Kor. 13,13
Szívből és nagy szeretettel fogadtuk és köszönjük egyházközségünk és Karitász csoportunk nevében, hogy műsorotokkal, szeretetetekkel, jóságotokkal, tudásotokkal, tehetségetekkel megajándékoztátok közösségünk szépkorú és részt vevő tagjait. Minden nagyon szép és lelkünket megérintő volt.
A jelen levő szépkorúak betegséggekkel, nehézségekkel küzdve, de várakozással, elszántan, szeretettel jöttek el, hogy részt vegyenek a számukra rendezett Karácsonyi ünnepségre.
Valóban nagy öröm volt mindannyiunk számára, hogy előadásotokkal megszépítettétek együttlétünket. A műsorba a karácsonyt
ünneplő legszebb verseket, énekeket válogattátok egy nagyon kedves történetbe, családi keretbe, ahol a szeretet fűzi össze a családtagokat. A történet végén Mária és József érkezése, befogadása boldogsággal töltött el bennünket, örültünk, hogy együtt lehettünk mindannyian. Nagyon szép órákat töltöttünk együtt az előadásra készülve, az előadást végig gyönyörködve, és az azt követő együttlétet végig beszélgetve, átélni, hogy: "ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt. 18,20)
Esendő emberi természetünkben, botladozó életünkben ezek a fényes percek, órák az igaz szeretetre irányítják figyelmünket, hogy később is szép élményként tudjunk rá gondolni, "szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról fognak megismerni titeket, hogy szeretitek egymást."Jn.13,34

Kunszt Marietta
Csepel II. Jézus Szíve Plébánia
Karitász szolgálat

(2011. 12. 13.)

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG